| Történelem
1925-ben
a Tapolca városi kórház egyik pavilonjának
alapozása során egy száraz, tágas
barlangra bukkantak. A feltárást
és óvhellyé alakítást 1937-38-ban
végezték dr. Kessler Hubert mérnök-barlangász
irányításával. Időközben elterjedt
a környék lakosai körében, hogy a
barlangok levegője gyógyítja a légúti
betegségeket. Asztmások, hörghurutosok
keresték fel a barlangot - a szamárköhögésben
szenvedő gyermekek csodálatos gyógyulása
nagymértékben erősítette a barlang
gyógyhatásának hírét.
A II. világháborúban a Kórház-barlang
óvóhelyként szolgált, elsősorban a
betegek számára. Az orvosok megállapíthatták,
hogy az akkori gyógyszerínség ellenére
a légzőszervi betegek állapota lényegesen
javult.
A 70-es években került sor a barlang
korszerűsítésére. A világítást felújították,
felvonóval, telefonnal kapcsolták össze
a felette lévő kórházi osztállyal,
ahol kórtermeket, vizsgálóhelyiségeket,
tornatermet, fizikoterápiás részleget
alakítottak ki. A kórház és a barlang
szoros területi egysége egyedülálló
lehetőséget biztosít arra, hogy az
előnyös klimatikus környezet a mindennapi
gyógyítás része legyen. A meggyőző
eredményeknek köszönhetően a tapolcai
Kórház-barlang 1981-ben megkapta a
gyógybarlang minősítést.
Speciális
gyógyhatású mikroklímával bíró Gyógybarlang
rendszer és ennek
biológiai hatásai
A barlang 2000m2 alapterületű ás 4000
m
3
légterű. 15 méter mélyen van, és
kb. 340 méter hosszon látogatható.
Lifttel és lépcsőn is megközelíthető.
Hőmérséklete stabil, éves szinten
nem
haladja meg az 1°C ingadozást. Hőmérsékleti
viszonyait a Tavasbarlang felől áramló
hő is befolyásolja. Az egész barlangrendszer
szarmata mészkőben alakult ki, karszt
barlang típusba soroljuk. A barlang gyógyhatását előidéző tényezők:
• A barlangi légtér tisztasága: a levegő
mentes a toxikus- és izgató anyagoktól,
allergénektől.
• A barlangi levegő sterilitása.
• Az átlagosnál magasabb szén-dioxid
tartalom: légzésmélység fokozódása,
anyagcsere folyamatok gyorsulása.
• A 12-14°C fok körüli, csaknem állandó
hőmérséklet.
• Folyamatosan újratermelődő természetes
aerosol oldott ionjai: görcsoldó, gyulladásgátló,
nyákoldó, fertőtlenítő hatás.
• A levegő magas relatív nedvességtartalma
(98%).
• A légköri frontok, elektromos, barometrikus
változások hiánya.
• A penészgombák esetleges antibiotikus
produkciója.
• A mozgáshiányos, szokatlan föld alatti
környezet, csend, fényszegénység jótékony
pszichés hatása.
1. Az állandó, egyenletesen hűvös,
magas páratartalmú környezet edző hatású,
és védelmet nyújt a későbbi hurutos
fertőző bántalmak kezelése ellen, csökkentve
ezáltal az excerbációk számát.
2. A magas szén-dioxid koncentráció
bioklimatológiai szerepe abban nyilvánul
meg, hogy növeli a légzés intenzitását,
másrészt sima izom görcsoldó hatású.
A barlangban található kalcium ionok
ozmózis útján behatolnak a tüdő szöveteibe,
és ott görcsoldó, nyákoldó, köptető
és gyulladás gátló hatást fejtenek
ki.
3. A levegő por és allergén mentessége
biztosítéka az asztmások roohammentességének.
A fentieken kívül a barlangi klíma
segít helyreállítani a felborult biológiai
ritmust. a neuroendokrin szabályozás
és a vegetatív idegrendszer tónusának
kiegyensúlyozásban rejlik tartós, áthangoló
hatása.
A vizsgálati eredmények azt igazolják,
hogy terápiás célokra legalkalmsabb
térségek a barlangnak a felszínre kivezető
nyílásaitól távol eső, kiegyenlített
klímájú, közepes magasságú barlangtermek.
A
barlangterápiás kezelés indikációi: Általánosságban
azt lehet mondani, hogy szinte
minden légúti gyulladásos betegség
krónikus vagy szubakut szakaszában
ajánlható a barlangkezelés. Az
idült hörghurut, tüdő- és hörgőtágulat,
felső légúti gyulladásos betegségek
mellett ide tartozik az asztma
és a krónikus nátha („szénanátha”),
amelyekről az utóbbi években kiderült,
hogy ugyancsak gyulladásos folyamatok.
Allergiás betegségek esetén - különösen
szezonális allergiában - a megfelelő
időszakban alkalmazott barlangterápia
rendkívül kedvező eredményt hozhat. A
barlangkezelést igénybe vevő betegek
leggyakoribb diagnózisai: -
Idült hörghurut.
- COPD - Idült hörghurut obstrukcióval (légúti
szűkülettel).
- Asztma (allergiás, nem allergiás).
- Rhinitis ("szénanátha") - általában
allergiás asztmához társul.
- Hörgőtágulat.
- Tüdőfibrosis ("hegesedés").
- Idült arcüreggyulladás - gyakran endogén
asztmához társul.
- Szilikózis. A
barlangterápiás kezelés: A
beutalt betegek elhelyezését 51 ágyas,
szanatórium jellegű osztály szolgálja,
amely az általános profilú városi
kórház része. A fekvőbetegeknél az
első vagy második napon az alábbi
vizsgálatokat végezzük el:
- részletes anamnézis felvétel
- fizikális vizsgálat
- légzésfunkciós vizsgálatok
- EKG
- mellkas röntgen (szükség szerint)
- allergia vizsgálat bőrpróbával (szükség
szerint)
- rutin laboratóriumi vizsgálatok
- alkalmanként más szakmák képviselőitől
konzíliumot kérünk. Ezt
követően kerül sor a gyógyszeres
kezelés, diéta beállítására, légzési
fizikóterápia, tornakezelés elrendelésére.
Heti háromszori vizit, vérnyomás-mérés, illetve
a társbetegségek követése is részét képezi
az ellátásnak.
A második naptól délelőttönként a betegek
3-4 órát tartózkodnak a barlangban.
A fekvőbetegek számára háromszori étkezés
biztosított.
A turnus három hétig tart, de gyakran már
az első hét után tapasztalható javulás. Van
lehetőség ambuláns kezelésre is.
Ebben az esetben is részletes kivizsgálást
követően kerül sor a szükséges
kezelés beállítására.
Ellenjavallat:
• Klausztrofóbia
• Tartós oxigén kezelés
• Légzési elégtelenség (IV. stádium) |